A nagy hír.

Összekuporodva ültem a kissé túlkoros fotelünkben, szembe a szüleimmel. Az óra hajnal hármat ütött. A forró csokoládémat kortyolgatva, feszülten üldögéltem.
- Hány óra? - kérdeztem, idegesen dobolva a lábamon.
- Tini! A levél bármikor érkezhet, nem vagyunk időhöz kötve. - mondta az apukám az újságot olvasva. Anyukám idegesen ropogtatta az ujjait. Családunk negyedik tagja Fran, a bátyám fent szundikált.
- Én ezt nem bírom! - dörzsöltem meg a szemem. - Túl sok a stressz. Mi van, ha nem az enyém lesz a főszerep? - bambultam. - És egy idióta levélre várunk, amibe úgyis az fog állni:

Kedves Martina!
Köszönjük, hogy részt vett a VIOLETTA című sorozat castingján.
Sajnálattal közöljük, hogy a főszerep (Violetta) már gazdára lelt.
Ennek ellenére köszönjük a kitartást és a csodás előadást.

Elhadartam a képzeletbeli szöveget. Anyáék pislogás nélkül néztek rám. Síró hangot kiadva, legurultam a fotelről, így a földre csattantam, ahol alkalmam volt felfedezni a szobában álló port.
- Marta mikor volt itt utoljára? - húztam végig mutatóujjamat a földön és a port, ami az ujjamon rétegesen állt, a szüleim felé mutattam.
- Martina! Marta elköltözött... Ausztráliába két éve. - fogta fejét anyukám.
- Upsz. - húztam a számat.
- Amennyiben nem hiszed magad felmosórongynak, felállhatnál a földről. - lapozott mogorván apukám.
Nehezen feltápászkodtam és visszahuppantam a fotelba. 
- Milyen morcos vagy ma apa. - poroltam le magam.
- Csak már egy kicsit unom, hogy egy levélre várunk...Aminek nyolc órája meg kellett volna érkeznie. - motyogta.
- Drágám! - fordult oda anyu hozzá. - Senki nem mondta, hogy neked itt kell maradnod. Abban az esetben, ha neked nem fontos a lányod...Elmehetsz. - legyintett.
- Szerinted miért ülök itt? - forgatta apa a szemét, majd a csengő szakította félbe anya kontrázását.
- Te jó ég. - kaptam a kezem a szám elé.
- Jaj... - fészkelődött anya.
- Mit hisztek, hogy a postás zselatinból van és áthatol az ajtón? Valakinek ki kéne nyitnia. - bicegett ki apa a szobából.
Anyával idegesen apa után szaladtunk, akinek már a kezében volt a levél. Kikaptam a kezéből és erősen szorongattam.
- Kicsi boríték... - szusszantam. - Az rosszat jelent. - hunytam le a szemem és a sírás kerülgetett.
- Ne hisztizz! Nyisd ki! - hallottam Fran hangját a lépcsőről.
- Te ébren vagy? - néztem felfelé.
- A szenvedésed felveri az utcát. - mondta komoran. - Na...Kinyitni! - nevetett.
Remegő kézzel kinyitottam a levelet. Mielőtt széthajtottam volna, idegesen körbenéztem családom tagjain. Ideges tekintetem rajtuk tükröződött vissza. Ránéztem a kinyitott levélre. Sebesen olvastam végig a sorokat, a lábam a földbegyökerezett.

Kedves Martina Stoessel!
Örömmel értesítjük Önt és családját, hogy rövides átgondolás során megkapta a Violetta című sorozat főszerepét. A további információkról emailben értesítjük.
Gratulálunk és várjuk a közös munkát!

A levelet kiejtettem a kezemből és egyenesen a földre csapódtam. Kitört belőlem a zokogás és remegtem, mint a nyárfalevél. Te szentséges ég! Milliók meg fognak ismerni. Valóra vált minden álmom. Látni fogják, ahogy énekelek, ahogy színészkedek. Hihetetlen. Anyukámat hallottam, ahogy kérdezgeti: Na? Tini! Mi van? Miután feltűnt neki, hogy csak zokogok, inkább a levél után nyúlt. Miután elolvasta hasonlóan tett. Mellém feküdve a poros földön (köszi Marta), zokogva ölelgetett. Fran a testvérem kamerázott, apukám pedig meghatottan törölgette a szemét. Ezt nem hiszem el! Örömömben akkorát sikoltottam, hogy majdnem összedőlt a ház. A padlón fekve bámultam ki a fejemből, a pulzusom az egekbe szökött, a szívem hevesen vert és izgatottan a családomat fürkésztem.
- Mától...Hívjatok...Violettának. - lihegtem vigyorogva. Nem lehetett levakarni rólam.A telefonom hangos csipogása csendet teremtett. Önnek új levele érkezett:

Kedves Martina!

Kérlek a holnapi nap folyamán jelenj meg az alábbi címen reggel 9-kor.
Köszönjük!
 Gratulál és üdvözöl:
   A stáb

Vigyorogva olvastam az emailt. Nem bírom felfogni. Én vagyok Violetta. Violetta én! Te jó ég!
- Lányom! Ugye felfogtad, hogy ez a holnap...5 óra 13 perc múlva lesz? - nézett anyukám.
- Micsoda? - néztem boci szemekkel.
- Ott van a dátum, a cím alatt. - nyomta anyu a telefonom az arcomba.
- Hű...Jó, hogy szólsz. Aludnom is kéne. - ugráltam.
- Mi tart vissza? - motyogott Fran álmosan. - Hála neked, csomó követőm lesz Instagramon. - kacsintott rám a bátyám.
- Szóval csak erre vagyok jó neked? - nevettem.
- Jaj, tudod, hogy imádlak. - csattogott le a lépcsőn és összeborzolta a hajam.
- Fran! - haraptam meg a karját, majd üvöltve meghúzta a hajam.
- Stoesselek! Viselkedni! - üvöltött apa katona módjára. - Nyomás aludni. Tinike mossad le a sminked. - irányított a fürdőbe, a bátyámat meg a szobájába.
- Ezt még folytatjuk! - néztem a bátyámat csúnyán, ő pedig helyeslően bólogatott. - Apa! - néztem rá. - Utálom magam smink nélkül. - toporzékoltam.
- Kell neked már most bohócra mázolod magadat. - tolt apu a csap alá. - Mossad! - nevetett a bénázásomon.
Levakartam a sminkem, majd bedőltem az ágyba. A vigyorom a maskarám nélkül még idiótábban fest, de nem izgat. Boldog vagyok!

Prológus.

Szia! :)

Martina Stoessel vagyok, egészen a mai napig egy teljesen átlagos, majdnem 15 éves lány.
Mint rengeteg lány, én is részt vettem a castingon Violetta Castillo szerepére. S képzeljétek hihetetlen dolog történt. Én voltam az, aki kell nekik. Hihetetlen!
Az életem teljesen átalakult. Kíváncsi vagy, hogy mik történtek a kulisszák mögött? Tarts velem és mindent elmesélek a kezdetektől, egészen az utolsó koncertig.

          Csók!
             xxx
            Tini ♥